Olvasási idő: 4 perc
Marvium 283 560 km2 terület nagyságú, fővárosa Prosperopolis. A legutóbbi népszámlálás szerint népessége 17 938 985 millió fő, melynek 89%-a vallja magát marviuminak. Az ország gazdasága stabil, az összes bruttó hazai termék (GDP) 400 milliárd kritya, ami 240 milliárd amerikai dollárnak felel meg, az egy főre jutó GDP 22 297,8 kritya. Többek között ezekkel az információkkal rendelkeztek az államszimulációs versenyre benevezett középiskolás csapatok, akiknek egy képzeletbeli ország – Marvium – kül- és belpolitikai problémáit kellett megoldaniuk.
A miskolci MCC Egyetemi Programjának diákjai által megálmodott és megszervezett verseny első fordulójában egy maximum két perces videóban mutathatták be a középiskolás csapatok, melyek azok a területek, amelyek fejlesztésre szorulnak az országban, a második – döntő – fordulóban pedig lehetőséget kapnak, hogy személyesen és részletesen is prezentálják ötleteiket, és ismertessék főbb kampánypontjaikat, amivel megnyerhették a március 4-ei választásokat, azaz a verseny döntőjét.
A verseny célja az volt, hogy elmélyítse a középiskolások gazdasági, földrajzi, államigazgatási ismereteit, fejlessze a diákok problémamegoldó képességét, kritikus gondolkodását, prezentációs készségét, és erősítse a csapatszellemet is.
A régió középiskoláiból érkezett 4 fős csapatoknak jelölniük kellett egy miniszterelnököt, valamint pénzügy-, belügy- és külügyminisztert is, akiknek saját területük problémáira kellett megoldást találniuk. Kisebbségi problémák, migráció, klímapolitika – többek között ilyen kérdésekkel kellett foglalkozniuk a versenyzőknek, de – mint azt a Marvium ötletgazdája, Stenger Kristóf elmondta – nagy teret engedtek a diákoknak abban, milyen módon forduljanak egy-egy feladathoz, és azt tapasztalták, a problémák megoldása nagyon újszerű és lendületes volt.
Mint a való életben, itt is kellett kampányolniuk a pártoknak, miniszteri beszédeket tartani, illetve a miniszterelnök-jelölteknek egy vitán vettek részt, ahol megmutathatták, mint vezetők, mennyire tudnak stratégai kérdésekben gyorsan reagálni és felelős döntéseket hozni.
A versenyzőket komoly szakmai zsűri értékelte: Boris Kálnoky, az MCC Média Iskola vezetője, Hajdú András, a Közpolitikai Elemzési Irodát vezető helyettes államtitkár, Konyári György, a Miskolci MCC képviselet-vezetője és Lánczi Péter, az MCC általános főigazgató-helyettese. A zsűrinek nem volt könnyű dolga a „pártok” bírálásánál. Lánczi Péter, a zsűri elnöke szerint már az is bátor dolog volt a versenyzőktől, hogy 16-18 évesen ilyen komolyan foglalkoztak közéleti problémákkal. Mint mondta, a megoldások magas fokú kreativitást mutattak, látszott minden csapatnál egy érési folyamat, és a nap végére a versenyzők egyre inkább elkötelezetté váltak az iránt, amit képviseltek. A főigazgató-helyettes azt is hozzátette, a verseny jó lehetőség volt arra is, hogy a középiskolások betekintést nyerhessenek az MCC életébe, ahol minden nap ilyen, pezsgő, vidám, és ahol a diákoknak lehetőségük van arra is, hogy megvalósítsák álmaikat, akár egy ilyen verseny formájában is.
A „választásokat” a Borsodi Bizottság (azaz a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata) nyerte meg, így ők kormányozhatnak az elkövetkezendő időszakban Marviumban.