Olvasási idő: 5 perc

Idén is elindítja közéleti programjait a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A Női Közéleti Vezetőképzőre, az Erdélyi Politikai Iskolába és a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzőre szeptember 24-ig jelentkezhetnek mindazok, akik szeretnének jobban elmélyülni a politika és a közélet világában.

Novák Katalin köztársasági elnök asszony fővédnökségével ismét, immáron hatodik alkalommal indul az MCC Női Közéleti Vezetőképző Programja. A képzésére azon hölgyek jelentkezését várják, akiknek vezetői ambícióik vannak és már rendelkeznek egyetemi diplomával. A képzés nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati tapasztalatszerzésre, ezért kiscsoportos projektmunka is vár a résztvevőkre, amelynek során hazai és külföldi szakemberekkel, vezetőkkel és politikusokkal is találkozhatnak. Az előadások egy része angolul hallgatható meg, így a felsőfokú angol nyelvtudás elengedhetetlen a programban való részvételhez. A Női Közéleti Vezetőképző Program minden évben nemzetközi viszonylatban is elismert hazai és nemzetközi szakértőket vonultat fel. A tavalyi év előadói és támogatói között köszönthettük Novák Katalin köztársasági elnök asszonyt, Irene Fellin NATO különleges képviselő asszonyt, Pach Judit, Vass-Salazar Mária, Molnár Katalin és Bogyay Katalin nagykövet asszonyokat, Balogh István nagykövet urat, Dr. Vitályos Eszter miniszterhelyettes asszonyt, Dr. Győri Enikő és Hölvényi György EP képviselőket, Dr. Ferencz Orsolya miniszteri biztos asszonyt, Dr. Ballester-Bólya Boglárka miniszteri biztos asszonyt, Dr. Szuromi-Kovács Ágnest, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjét, Werner Patzelt és Petr Drulák professzor urakat, Gadi Taub, Dr. Robert Castel, John O’Brien, Dr. Diego Fusaro, Dr. Caroline Galacteros, Niccolo Soldo kutatókat, valamint számos neves hazai és külföldi kutatót, szakembert, professzort és trénert.

A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző szintén hatodik évfolyamát indítja el ebben az évben. A programra minden olyan 18 és 36 év közötti, magyar és ukrán nyelvtudással rendelkező fiatal jelentkezését várják, akik felelősséget éreznek a kárpátaljai magyarságért és hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. A Brüsszelben, Budapesten és további anyaországi helyszíneken folyó program tematikája alapvetően négy képzési elemre épül: a közügyek menedzsmentjére, különböző készségfejlesztő tréningekre, meghívott kárpátaljai és magyarországi előadókkal, szakemberekkel való beszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra, amelynek keretében társadalomtudományi, filozófiai, elemzési és közgazdasági ismeretekre tehetnek szert a felvételt nyert hallgatók. Az előző évfolyam előadói között tudhatjuk Bocskor Andrea EP képviselőt, Brenzovics László KMKSZ elnököt, Dobsa Istvánt, a KMKSZ ISZ elnökét, Dr. Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, Gulyás Gergely miniszter urat, Balogh Istvánt, Magyarország NATO nagykövetét, Dr. Kovács Tamás Ivánt, Magyarország Brüsszeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Dr. Gyebnár Istvánt, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivőjét, Vida Lászlót, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulját.

Az idei évben már hetedik alkalommal induló Erdélyi Politikai Iskola célja, hogy praktikus politikai ismeretekkel lásson el olyan érdeklődő fiatalokat, akik hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. Az ősszel kezdődő, 5 hétvégét felölelő képzés helyszínei: Kolozsvár, Szatmárnémeti, Brüsszel, Bukarest és Budapest. A magyar és angol nyelven zajló képzéssorozat alatt a résztvevők betekintést nyerhetnek például a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés technikáiba, a közvélemény-kutatás, beszédírás módszertanába, vezetői készségeiket pedig tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs gyakorlatokon keresztül fejleszthetik. Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat vendégelőadói között minden évben elismert erdélyi és külföldi szakértők, politikusok szerepelnek. Előadást tartott már többek között Novák Katalin köztársasági elnök; Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, RMDSZ-elnök; David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója; Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora; Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter; Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója; Frank Füredi, a University of Kent szociológus professzora vagy Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet vezetője.

Az MCC Közéleti Programjairól és a jelentkezés feltételeiről további információ az alábbi linkre kattintva érhető el:

https://mcc.hu/kozeleti-programok