Olvasási idő: 2 perc
„Csaba, te Sárvárról, Vas megyéből, itt az olimpián!?” – a mondat, ami hihetetlenül hangzott, de igaz volt. Egy vidéki kisváros szülötte is állhat a világ tetején, megnyerve egy olimpiát. Dr. Hegedűs Csaba, olimpiai, világ és kétszeres Európa-bajnok birkózó, mesteredző, sportdiplomata olyan átéléssel beszélt gyerekkori és sportolói élményeiről, sportszeretetéről, mely elvarázsolta a szekszárdi MCC közönségét. Álmaink megvalósulásában nélkülözhetetlen a hit, valamint a kitartás. A „Tus Király” előadásában kiemelte, hogy nem elég az aranyérmet megszerezni és zsebre tenni, azt néha elő is kell venni, így a hitünk erős maradhat és tovább visz bennünket céljaink felé.
„Talento innato y mucho trabajo - veleszületett adottság és sok munka” - vallja Dunai II Antal, olimpiai bajnok, Európai Ezüst Cipős labdarúgó, aki nyolcvanon túl is nagyon jó formában van. Mindig a legjobb akartam lenni a futballban, csatárként egy cél lebegett előttem, hogy annyi gólt rúgjak, amennyivel a válogatott a dobogó legfelső fokára tudjon állni. Dunai többször hangsúlyozta, hogy egy-egy világversenyen a himnusz nem a csapatnak szólt, hanem a nemzetnek.
Füleky András a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének igazgatója kiemelte: „amikor az országot járjuk előadásainkkal, az ars poeticánk; hogy a magyar ember igenis tehetséges, és a céljaiért minden nap szorgalmasan tud dolgozni”.