Olvasási idő: 3 perc
Az MCC pécsi képzési központja négy izgalmas programmal készült a rendezvénysorozatra, mely minden korosztály számára tartalmas időtöltést kínált. Az előadások párhuzamosan három teremben zajlottak a pécsi MCC épületében.
Kiss-Kozma Georgina érdekfeszítő előadást tartott „szimbólumok útvesztőjében-Az emojik gyorsan változó világa” címmel.
Az Ifjúságkutató Intézet kutatásvezetője úgy látja, fontos, hogy olyan kutatásokat végezzünk, melyek nem csak az íróasztal fiókjának szólnak. Szerinte olyan változásokat tapasztalhatunk a világban, melyek nagyon komoly hatással vannak az emberek életére, kiemelten a fiatalokra nézve. Ezeket a radikális, gyors változásokat a kultúrafogyasztási szokásainkon lehet leginkább tetten érni.
A kutató elmondta, a kommunizmus időszakában a kávéházak és azok a szociális terek, ahol érdemi diskurzust lehetett folytatni bezártak. Ezek szerepét a házibulik vették át a fiatalok körében. Itt még személyes kommunikáció zajlott. Mára ez teljesen megváltozott.
„Bár a vizsgálatainkból kitűnik, hogy a fiatalok igénylik, illetve hiányolják a közösséget és egyre inkább felértékelik a fizikai kapcsolatokat, ugyanakkor sosem volt ennyire általános a digitális eszközök és az internet minden háztartásban való jelenléte. Mindenkinek ott van a zsebében az okostelefon, és non-stop online vagyunk, korosztálytól függetlenül. Ezt figyelembe véve érdemes elgondolkodnunk azon, hogy igenis lehet relevanciája a telefonok iskolákból való kitiltásának. A gyerekek számára az iskola a legfontosabb szocializációs tér, ahol megtanulhatják a fizikai társadalomban való létezést és először kialakíthatják a családon kívüli személyes kapcsolati hálójukat. Ezt veszélyezteti, ha egymás helyett a telefonjukkal foglalkoznak” – Mondta Kiss-Kozma Georgina.
Szó volt továbbá arról is, hogy az emojik, emotikonok már hozzátartoznak a digitális írásképünkhöz, az íráskészségünk egyre inkább a vizuális irányba tolódik el. Más részről viszont kezd elkopni a szókincsünk.
„Ha nem tartjuk meg az egyensúlyt a kommunikációs eszközeink terén, könnyen elveszíthetjük a képességünket, hogy szavakkal, szofisztikáltan ki tudjuk fejezni az érzelmeinket” – Mutatott rá az előadó.
A Kutatók éjszakáján az általános iskolásoknak Vecsei Ákos mérnök, az MCC Fiatal Tehetség Program és a KJBK Infinity oktatói csapatának tagja tartott előadást „Robotok világa” címmel. Az interaktív foglalkozáson a diákok megépíthették és beprogramozhatták saját robotjukat.
Varga Veronika, a pécsi Középiskolás Program volt diákja „Terápiás módszerek fiatalkori önbántalmazás kezelésében” című kuattását mutatta be, Tengeler Johanna Egyetemi Programos diákunk pedig „A Baranya vármegyei sváb népviseletek és területi különbségeik” rejtelmeibe vezette be az érdeklődő pécsi közönséget.