A programról:

Az elmúlt évtizedek legbrutálisabb terrorakciójára válaszul Izrael megindította történetének egyik leghosszabb háborúját a Gázai övezetet uraló Hamasz ellen. A konfliktus hamar túlnőtt önmagán, és a nyugati világban is százezrek vonultak az utcákra az izraeliek elleni tüntetéseken. Ezek során pedig nem ritka az antiszemita megnyilvánulás és az erőszakos akció sem. De mi vezetett idáig? Megvalósulhat-e valaha a közel-keleti béke, és milyen tanulságai vannak az eseménysorozatnak Európa számára?

Sayfo Omar 2014-ben a Cambridge-i Egyetem vendégkutatója volt. Több nemzetközi tudományos folyóiratban jegyez cikkeket, első tudományos monográfiája az Edinburgh University Press gondozásában jelent meg 2021 júniusában. Írásai számos külföldi orgánumban, köztük a The New York Times-ban és Foreign Policy-ban is megjelentek. 2019 óta az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének kutatója. A Migrációkutató Intézet munkatársaként az európai muszlim diaszpórák integrációjával és a közel-keleti társadalmak dinamikáival foglalkozik.

Előadó: Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető szakértője 

A rendezvény időpontja: 2024. június 12. szerda, 17 óra

A rendezvény helyszíne: MCC szombathelyi képzési központ (9700 Szombathely, Petőfi Sándor u. 6. II. emelet.)

Programunk létszámkorláttal valósul meg, túljelentkezés esetén a regisztrációs lapok beérkezési sorrendjét vesszük figyelembe.

Felhívjuk figyelmét, hogy rendezvényeinken kép-, hang-, és videofelvételek készülhetnek, melyek közzétételre kerülhetnek online felületeinken.

Az eseményen való részvétellel Ön egyben nyilatkozik a beleegyezéséről.

Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött.

Regisztráció