A nehéz helyzetek – különösen a krízisek – nehéz érzésekkel és gondolatokkal járnak együtt. Az, hogy mennyire tudunk jól működni ezekben a helyzetekben attól függ, mire fókuszálunk: arra, hogy ezekkel a nehéz érzésekkel, gondolatokkal együtt is azt tudjuk tenni, ami számunkra fontos, és megtudjuk élni a pillanatokat, vagy pedig arra koncentrálunk, hogy ezeket az érzéseket megváltoztassuk, azért, hogy azt tehessük, ami fontos. Utóbbi az az ördögi kör, ahova a túlélő és problémamegoldó agyunk rendszerint behúz minket, és ahol előbb-utóbb mind testi, mind lelki értelemben kiégünk, megbetegszünk. Az előadás során Márky Ádám, az MCC Vezetőképző Akadémia trénerének segítségével megvizsgáljuk, mik azok az evolúciós minták a fejünkben, amik miatt megoldani próbáljuk az életünket, nem pedig megélni, illetve megismerjük azokat a készségeket is, amelyek fejlesztésével kiszabadulhatunk az ördögi körből.

Szeretettel várjuk rendezvényünkre!

Regisztráció