A történelem folyamán minden háborúnak volt saját neve. Kivéve annak, amelyikről Szalay-Berzeviczy Attila kétkötetes könyve szól. Ezt nemes egyszerűséggel úgy hívták: a nagy háború. Az emberiség történetének első nagyszabású globális katonai konfliktusa számos tanulsággal szolgál még a jelenkor számára is. Éppen ezért az 1914–1918-as eseményeket fontos ismernie mindenkinek. Annál is inkább, mert az első világháború okainak, körülményeinek és következményeinek a megértése segíthet elkerülni a harmadik világháborút.
Az esemény apropója a könyv megjelenésén túl az első világháború 110. évfordulója.
Meghívott előadónk:
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde 2004 és 2008 között háromszor megválasztott elnöke, aki jelenleg az Erste Befektetési Zrt. vezérigazgatói és az EBRD valamint az Ernst & Young nemzetközi tőkepiaci főtanácsadója, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Közgazdasági Iskolájának vendég előadója.Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött.
Dátum: 2024. október 22. (kedd) – 17:00
Helyszín: MCC nyíregyházi képzési központ (4400 Nyíregyháza, Kálvin tér 4-5.)