A Hotel Konferencia a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozásának és oktatásának győri központja.
Az MCC-nek köszönhetően az épület újra visszanyerheti régi patináját, miközben nyilvános rendezvényeknek is otthont adhat: a központ megnyitása révén újból pezsgő élet költözik a Káptalandombra.
Történet
A Győr belvárosában álló, a Bazilika és a Püspökvár szomszédságában található káptalandombi szálloda izgalmas történelmi múlttal bír.
1978-ban született döntés arról, hogy a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vendégházat épít Káptalandombon. A vállalat 1985-re építette fel kereskedelmi és konferencia-központját, melyet a győriek csak „Kis Hilton” néven emlegettek. A Hilton hotelláncot 1919-ben alapította a norvég-német származású Conrad Hilton, első szállodája 1925-ben Dallasban nyílt meg. Az első budapesti – és egyben első kelet-európai – Hilton szálloda 1976 szilveszterén nyílt meg a Budai Várban. A budai történelmi környezetbe illesztéshez hasonlóan a győri vendégház kialakítását is a Hilton szállodák igényességéhez és a Rába-gyár üzleti pozíciójához igazították. A terület beépítésének koncepciójában a műemléki, környezeti adottságok és műemlékvédelmi szempontok figyelembevétele is fontos szerepet játszott. Külső megjelenésének egyszerűsége, az üvegfelületekben visszatükröződő műemlék épületek látványa, a gótika jelzésszerű megjelenése kiváló építészek, belső terei és díszítése elismert belsőépítész, valamint neves képzőművészek munkáját dicsérik.
Képzési központ
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány célja, hogy ingyenes tehetséggondozó programjait minél több fiatal számára elérhetővé tegye, ezért fokozatosan bővíti tevékenységét a legfontosabb egyetemi városokban, így Győrött is. A felújítást követően az ingatlan oktatási-tehetséggondozási központként és bentlakásos diákszállásként működik majd. Az említett funkciók mellett a helyi kulturális életet még pezsgőbbé varázsoló, a győriek számára is nyitott eseményeket, például könyvbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, konferenciákat tervez az MCC rendezni majd az épületben, tovább erősítve ezzel Győr regionális szerepét.
2021 jelentős év tehát a győri térség tehetségei számára, ugyanis ebben az évben kezdte meg itt működését a Mathias Corvinus Collegium. A győri központban az általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Program (FIT) és Középiskolás Program (KP) mellett a felsőoktatásban résztvevőket célzó Egyetemi Program (EP) is otthonra talált. Az épületben tehát 10 éves kortól egészen az egyetemi éveikig tanulhatnak a fiatalok. Az MCC juniorképzése az elsőéves egyetemistákat célozza majd, számukra az épület bentlakásos kollégiumként működik majd.
Az állapotfelmérés eredményei
Építésekor a győri Hotel Konferencia mind anyaghasználatában mind pedig szerkezetében, belső burkolataiban Magyarországon akkoriban magas minőséget képviselt. Az elmúlt 15-20 évben viszont nem történtek meg azok a karbantartási és felújítási munkák, melyekre szükség lett volna az ingatlan értékének megőrzéséhez – ennek következményeivel találkozhattunk az épület állapotfelmérése során.
A Hotel Konferencia épületén első ránézésre nem feltétlen észrevehetőek az elhanyagoltság jelei. A belső terek az 1970-es és 1980-as évek stílusjegyeit viselik magukon, melyeket nosztalgikus felhanggal akár még szeretni is lehet. A szubjektív, egyéni ízlésen múló dolgok mellett ugyanakkor rányomja bélyegét az épületre számos olyan, objektív és elvitathatatlan probléma, mely felett nem lehet elsiklani. Az épület gépészeti rendszere sajnos korszerűtlen, teljesen elavult. A szivattyúk állapota nem megfelelő, a hűtés-fűtés bár funkcionál, de modernizálása nagyon is időszerű.
Az épület alapvetően jól használható, új funkciójának ellátásához jelenleg képes, ehhez minden feltétel adott: konferencia-, előadó-, oktató- és rendezvénytér, illetve a szobák és az irodák is készen vannak. Ugyanakkor a rendszerszintű felújítás sajnos elkerülhetetlen lesz.
Tervek
Az MCC a központ kapuit szélesre kívánja tárni a helyi fiatalok mellett olyan érdeklődők előtt is, akik szívesen bekapcsolódnak a tehetséggondozó központ nyitott előadásaiba, szakmai programjaiba, illetve az itt megvalósuló konferenciákba, könyvbemutatókba is.
Az épületet már birtokba tudta venni az MCC győri képviselete, így szeptember óta itt zajlanak a FIT és KP programjaink kurzusai, illetve itt tanulnak az Egyetemi Programunk hallgatói is. A városi szakmai rendezvények mellett az MCC országos tevékenységeinek egy része is ebben az épületben valósul meg. A szakmai munka megkezdése előtt néhány apróbb átalakítási munkát feltétlenül el kellett végezni, ugyanakkor a gépészeti rendszer felújítására vagy cseréjére középtávon még mindenképp szükség lesz.
Az MCC célja, hogy a városhoz méltó, színvonalas közösségi helyszínt biztosítson mind a nálunk tanuló fiatalok, mind pedig a programjaink iránt érdeklődő hallgatóság számára.