Beregszászon a csak Fehér Kőként emlegetett épületben folyik az MCC tehetséggondozása. De honnan ered a Fehér Kő kifejezés és mi az épület története? Nem kell olyan mennyire menni az időben…
Történet
Az idősebb generációhoz tartozók ma is gyakran emlegeti azokat az estéket, melyeknek a város központjában álló Fehér Kő kávézó és étterem adott otthont. A nagy népszerűségnek örvendő Fehér Kőről Csanádi György, beregszászi helytörténész a következőképpen írt a Kárpáti Kalendárium 1970-ben megjelent kiadásában: „Olyan emberrel még nem találkoztam, akinek a Fehér Kő ne tetszett volna. Valami egészen különleges hangulata van ennek a szép, reprezentatív helynek. Nem tudom megmondani, hogy mi vonzza jobban az embereket, a helyiség modern, ízléses berendezése, a figyelmes kiszolgálás, a kitűnő zene, vagy az esténként bemutatásra kerülő műsor?”
Az étterem és kávézó elnevezése egy legendához kapcsolódik.
Csanádi György helytörténész ugyanis arról is értekezett, hogy Beregszász alapításának legendáját két ungvári festőművész, Medveczky Miklós és Boksai József örökítette meg a Fehér Kő termének egyik falán. És ehhez az alkotáshoz kapcsolódik a vendéglő neve is. A festmény Beregszász alapítójának, Sas pásztornak a legendáját ábrázolja. A legenda két bikáról szól, akik gödröt ástak, amelyben Sas pásztor aranykincseire leltek. Ebből a kincsből templom készült, amely Beregszász város alapját jelentette. Maga a Fehér Kő elnevezés annak a kőnek a színéről ugrott be a névadónak , amelyet az ásás közben a birkák megmozgattak. Gyakran tartottak zenés esteket a nappal kávézóként, este bárként és étteremként működő helyiségben. A hétköznapokon sem kellett a zenét hiányolniuk a Fehér Kőbe betérőknek: a városi gyermekzeneiskola pedagógusa, Arnóczky Zoltán és együttese gondoskodtak a jó hangulatról esténként.
A Fehér Kőnek aztán Bozsár Jenő vállalkozó lett a tulajdonosa, aki kibővítette az épület profilját és irodahelyiségeket és boltokat költöztetett oda. A vállalkozó az épület 3. emeletére szállodát is álmodott, amely hamarosan megnyitja kapuit.
Képzési központ
A Mathias Corvinus Collegium az egykori kávézó és étterem földszintjén található külön irodaházban, a 2. emeleti nagy előadóteremben és a hozzátartozó üvegterasszal kezdte meg a tanévet. A háborús helyzet ellenére 16 rendezvényt szerveztek az utóbbi időben, amelyeken csaknem 2500 résztvevő volt. Az elmúlt egy évben az MCC szervezésében több kiránduláson, tanulmányúton is jártak a kárpátaljai diákok. Többen közülük Budapesten, Debrecenben, Szerencsen, Tokajban és az MCC révfülöpi diáktáborában. Ezen kívül Kolozsvárott is, de több diák távolabbi országokba is eljutott, így például Belgiumba, Törökországba és Grúziába.
A Fehér Kő a tehetséggondozás és a magyar megmaradás egyik fellegvára Beregszászon. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az őszi tanévnyitón is kiemelte: Magyarország támogatja Kárpátalját, és támogatja az itt élő kárpátaljai magyarságot. Szalai Zoltán, az MCC elnöke pedig beszédében hozzá tette: az MCC 7300 diákja is szívén viseli az itt élők sorsát.