Az MCC Média Iskola vezetője. "Kálnoky, magának újságírónak kellene mennie!” – „Isten őrizz!” Ezt a rövid eszmecserét nyolcadik osztályban folytattam az egyik tanárommal. Végül aztán az újságírás az életemmé vált. Székely apa és sziléziai anya fiaként születtem Németországban 1961-ben. A szüleim néhány évente új országba vagy városba költöztek, így gyermekkoromat Németországban, az Egyesült Államokban, Hollandiában és Franciaországban töltöttem, hat különböző városban. Az iskolát Párizsban fejeztem be, Hamburgban politológiát hallgattam (1986-ban diplomáztam), ezt követően csatlakoztam a Die Welt német lap szerkesztőségéhez. Amikor 1989-ben bekövetkezett a rendszerváltozás, magyar gyökereim keletre húztak, és elkezdtem cikkezni Közép-Kelet Európáról. 1993-ban otthagytam felívelő karrieremet a Die Weltnél, és Budapestre jöttem szabadúszónak. Kilenc hónappal később visszacsábítottak, immáron tudósítónak. 2004-ben törökországi és közel-keleti tudósító lettem isztambuli székhellyel, ahonnan 2013-ban tértem vissza. 2015-ben ismételten kiléptem a Die Welt-től, hogy újfent Magyarországon legyek szabadúszó. Noha továbbra is dolgozom nekik, most már párhuzamosan osztrák és svájci orgánumokkal is együttműködöm. Nem tudok írás nélkül élni, és ezt a szenvedélyt a diákjaimmal is szeretném megosztani.
Kálnoky Boris
Média Iskola vezető
E-mail: kalnoky[pont]boris[kukac]mcc[pont]hu
Egyetemi végzettség
Universität Hamburg - politológia - 1986
Szakmai tevékenység
Die Welt - gyakornok - 1987
Die Welt - Külpolitikai szerkesztő - 1989
Dél-keleteurópa tudósító Budapesten - (szabadúszó) - 1993
Die Welt - alkalmazott dél-keleteurópa tudósító Budapesten - 1994
Die Welt - alkalmazott közel-kelet tudósító - Isztambul - 2004
Die Welt - külső állandó munkatárs, Budapesten - 2015
Die Presse - külső állandó munkatárs, Budapesten - 2015
Weltwoche - külső állandó munkatárs, Budapesten - 2015
MCC média iskola - iskola vezető - 2020
Kiemelt publikációk
Ahnenland, Droemer Verlag
(2011)
Merkel – eine kritische Bilanz, FBV
(2017)
Őseim földje
MCC Press (2023)
Kiemelt kutatások
Kiemelt Corvinák
2024. szeptember 24.
Miért van eltűnőben a demokrácia?
2024. július 17.
Az alkotmányos szuverenitás vége
2023. október 24.
Orbán Viktor - lázadó, vesztes, győztes?
2023. február 28.
Eldőlt a vita a jogállamiságról
2023. február 5.
Németország hadseregének van egy problémája: a katonái
2023. január 17.
Ideje komolyan venni a német baloldalt
2023. január 11.
Mi történne, ha Orbán azt tenné, amit Németország tett most?
2022. november 18.
Irodalmi pillantás a németországi politikai pártokra
2022. július 28.
Az Európai Unió vészhelyzeti földgáz-tervének ijesztő vetülete
2022. május 9.
Így akarja az Európai Unió térdre kényszeríteni Orbánt és megosztani a visegrádi négyeket
2022. február 23.
Ki ha nem Orbán?
2022. február 7.
Cluedo az EU-val
2022. január 13.
A német-francia tengely és az Európai Unió jövője
2021. december 10.
Árnyalt kép a médiaszabadságról Magyarországon
2021. november 30.
A törvény, amely örökre megváltoztatja Németországot
2021. augusztus 16.
Az EU-nak átláthatóbb szabályokra van szüksége a tagállamok megbüntetéséhez (Válasz Gerald Knausnak)
2021. augusztus 11.
Az EU meg is törhet egy tagállamot, ha úgy dönt
2021. július 21.
Nyugat-Európa veszélyes játékáról
2021. június 29.
Veszélyeztetheti-e a szabad média a szólásszabadságot?
2021. június 22.
Nem, az EU-nak nem kell nagyhatalommá válnia
2021. május 21.
Politikai erőszak Németországban
2021. április 13.
Fülöp herceg halála: Szemünk láttára múlik el egy korszak
2021. április 8.
Apor Vilmos vértanúságáról – ahogy nagypapám megélte
2021. március 22.